Szepes Mária alakja különös fényben ragyog a 20. századi magyar irodalom egén. Mintha egyszerre lett volna mesemondó és bölcs, mágus és pszichológus, gyermekek barátja és titkos tanítások őrzője. 1908. december 14-én született Budapesten, egy olyan művészcsaládba, ahol szinte a levegőben vibrált a történetek és szerepek világa. Innen indult el az a hosszú, sokszínű pálya, amely végül legendává emelte.
Gyermekként filmekben és színpadon is szerepelt, de a reflektorok fénye mögött már akkor is egy belsőbb világ érdekelte. A fantázia, a lélek mélységei, a „mi van a láthatón túl” kérdései. Ahogy nőtt, egyre inkább az írás vált számára kapuvá ezekhez a tájakhoz. Nem is akárhogyan: szuggesztív stílusa képes volt egyszerre földközeli és misztikus lenni, mintha a hétköznapok szövete mögé pillantana.
1946-ban jelent meg legismertebb regénye, A Vörös Oroszlán, amely azóta is külön helyet foglal el a hazai és nemzetközi ezoterikus irodalomban. A könyv alkimista szimbólumokon át mesél az emberi lélek fejlődéséről – életekről, tévedésekről, újjászületésekről. Betiltották, lappangott, kéziratokban járt kézről kézre, s ezzel lassan mítosszá vált. Nem túlzás azt mondani, hogy sok olvasó számára a magyar spirituális próza „alapműve”.
Szepes Mária nem tudományos pszichológusként, hanem érzékeny megfigyelőként és tapasztalati gondolkodóként nyúlt az emberi elméhez. Esszéi és könyvei arról tanúskodnak, hogy mélyen hitt a tudat teremtő erejében, a képzelet gyógyító hatásában és abban, hogy az ember képes önmagát átalakítani. A keleti és nyugati gondolkodás finom összeolvasztása különösen egyedivé tette műveit – sosem dogmaként, mindig élő tapasztalatként beszélt róluk.
Aki csak a misztikus Szepes Máriát ismeri, talán el sem hinné, hogy ő írta a Pöttyös Panni könyveket. A gyermeki világ iránti szeretete és derűje ezekben a mesékben ragyog leginkább: egyszerű, tiszta örömök, mégis bölcs gondolatok bújnak meg bennük. Írói pályájának ez az oldala különösen közel hozza őt több generációhoz, akik számára Panni történetei a biztonság és otthonosság szinonimái lettek.
Szepes Mária több mint száz évet élt, és ez a hosszú idő bőséges tere volt alkotásra. Regényei, esszéi, meséi ma is forognak a köztudatban, sőt újra és újra felfedezik őket. Olyan író volt, aki nemcsak történeteket alkotott, hanem belső utakat nyitott meg az olvasói előtt. Látásmódja, amely egyszerre volt játékos és mélyen spirituális, ma is sokak számára útjelző.
.jpg)
