Gustave Flaubert 1821. december 12-én született a franciaországi Rouen-ban, és a 19. századi európai irodalom egyik legnagyobb hatású prózaírójaként vonult be az irodalomtörténetbe. Munkásságával alapjaiban formálta át a regény műfaját, és a realizmus egyik legkövetkezetesebb képviselőjévé vált.
Flaubert írói hitvallásának középpontjában a tökéletes forma keresése állt. Legendás precizitással dolgozott: egy-egy mondatot akár napokig is csiszolt, mert meg volt győződve arról, hogy az irodalom igazi értékét a pontosan megválasztott szó és a tökéletes ritmus adja. Ezt a módszert ő maga „le mot juste” – a „legmegfelelőbb szó” keresésének – nevezte.
Legismertebb műve a Bovaryné (Madame Bovary, 1857), amely egy vidéki orvos feleségének, Emma Bovarynénak a kiábrándulásokkal teli történetét meséli el. A regény kendőzetlen őszinteséggel ábrázolta a kispolgári világ ürességét, ami miatt Flaubert-t obszcenitás vádjával perbe is fogták – végül felmentették, és a mű világhírű lett. Későbbi jelentős művei közé tartozik a Salammbô (1862), az Érzelmek iskolája (L’Éducation sentimentale, 1869) és a befejezetlen, szatirikus Bouvard és Pécuchet.
Flaubert stílusa rendkívül hatott a későbbi írókra, többek között Émile Zolára, Guy de Maupassant-ra és a modernista próza számos alakjára. Művei nemcsak történeteket mesélnek el, hanem éles társadalomkritikát is megfogalmaznak, miközben a hétköznapi élet apró részleteit emelik irodalmi rangra.
1880-ban, 58 éves korában hunyt el, de életműve máig élő és meghatározó. Gustave Flaubert neve egyet jelent a realista regény megújításával, és azzal a törekvéssel, hogy az irodalom egyszerre legyen pontos, hiteles és maradandó – éppen úgy, ahogyan azt ő maga is megálmodta több mint másfél évszázaddal ezelőtt.
.jpg)
